| 1. | És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok neked. |
| 2. | És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. |
| 3. | És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt; és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei. |
| 4. | És kiméne Ábrám, amint az Úr mondotta vala neki, és Lót is kiméne ővele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból. |
| 5. | És felvevé Ábrám az ő feleségét, Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményüket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kánaán földjére menjenek, és el is jutának a Kánaán földjére. |
| 6. | És általméne Ábrám a földön mind Sikem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor kananeusok valának azon a földön. |
| 7. | És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda neki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak, aki megjelent vala neki. |
| 8. | Onnan azután a hegység felé méne Bételtől keletre, és felüté sátorát: Bétel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségül hívá az Úr nevét. |
| 9. | És továbbköltözék Ábrám, folyton dél felé húzódván. |
| 10. | Azonban éhség lőn az országban, és Ábrám aláméne Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban. |
| 11. | És lőn, mikor közel vala, hogy bemenjen Egyiptomba, monda feleségének, Szárainak: Íme tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy. |
| 12. | Azért mikor meglátnak téged az egyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak. |
| 13. | Mondd [azért], kérlek, [hogy] húgom vagy, hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak teéretted. |
| 14. | És lőn, mikor Ábrám Egyiptomba érkezék, láták az egyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép. |
| 15. | Mikor megláták őt a fáraó főemberei, magasztalák a fáraó előtt, és elvivék az asszonyt a fáraó udvarába. |
| 16. | És jól tőn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. |
| 17. | De megveré az Úr a fáraót és az ő házát nagy csapásokkal Száraiért, Ábrám feleségéért. |
| 18. | Hívatá azért a fáraó Ábrámot, és monda: Miért művelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnekem, hogy ez neked feleséged? |
| 19. | Miért mondottad: Húgom ő; azért vevém magamnak feleségül. Most már ímhol a te feleséged, vedd magadhoz, és menj el! |
| 20. | És parancsola felőle a fáraó némely embereknek, akik elbocsáták őtet és az ő feleségét, és mindenét, amije vala. |